Sziasztok, Gábor vagyok! Annyi mindent írogattam Grácról, hogy a tulajdonképpeni egyik nagy számról csak futólag emlékeztem meg, még a legelején, amikor nem tudtam, hogy lesz bőven alkalmam Grácot megnézni, ráadásul több alkalommal is. Ez a Schloßberg, amely a központtól…
Reggeli után úgy gondoltuk, átugrunk a szomszédos Lucca-ba. Ez a város Puccini szülővárosa és a textilgyártásban volt régebben nagyobb jelentősége, míg a szövőmesterek el nem menekültek Velencébe a zűrös politikai helyzet miatt. Az utóbbi…
Tudjátok milyen az, amikor valaki biztosra megy? Én már tudom. Olyan, hogy az esti fél tízes repülő indulásra már délután öt előtt a reptéren van. És a légitársaság is szeret biztosra menni, így késett még ötven percet a felszállásunk. De legalább meg volt az első…
Luxemburg, hivatalosan a Luxemburgi Nagyhercegség (luxemburgi: Groussherzogtum Lëtzebuerg, francia: Grand-Duché de Luxembourg, német: Großherzogtum Luxemburg) Belgium, Franciaország és Németország által határolt terület 2586 négyzetkilométeren…
Sziasztok, Gábor vagyok! Most gyorsan egy budapesti téma. Miután ez a hely viszonylag kiesik Újpest felől, eddig nem jutottunk el ide. Az előző hétvégén az Iparművészeti Múzeumban voltunk az Albert és Viktória Múzeum kiállítását megnézni (igen…
Reggio Basilicata, Matera A mély szakadék szélén épült városka, Sassi (barlangok) a forgalmasabb felső és a csöndesebb alsó negyedekre oszlik. A Sasso Barisano és a Sasso Caveoso közül ez utóbbi a festőibb. Matera lakói egykor itt éltek a sziklába vájt otthonaikban…
Vatikánváros - Sixtus-kápolna, Cittá del Vaticano - Capella Sistina. Ebben a kápolnában gyűlnek össze a bíborosok, amikor új pápát választanak. A kápolna mennyezetfreskóit II. Gyula pápa megbízásából Michelangelo készítette 1508 és 1512 között…
Sziasztok, Gábor vagyok! Most először egy kis értetlenséget érzek, legalább is ezzel a hellyel kapcsolatban. Az általam látott egyik legszebb (ha nem a legszebb) parkban jártam. Előzetesen a fotó albumot feltettem a Facebookra is valamint itt is bemutattam…
A Notre Dame megtekintése után, az elszántabbak beállhattak a pár órás sorba a Louvre-nál, hogy, ha már itt vannak, legalább a Mona Lisára ránézhessenek. Akiket meg kevésbé vonzott a festményeket tátott szájjal bámulni program, szabadon mászkálhattak…
Az épületegyüttes már a méreteivel is, az udvarok, csarnokok, oszlopsorok, óriásszobrok végtelen sorával, a hatalmas szent tóval lélegzetelállító hatást kelt az odalátogatóban. A kiterjedt templomkerület szíve az istenek királyának, Amonnak szentelt templom…
Dublin - a főváros. Észak - Dublin. A Parnell tér északi végén van egy kis csendes park, melyet az ír szabadság ügyéért elesetteknek szenteltek. Az Emlékezés Kertje az a hely, ahol az 1916-os húsvéti felkelés vezetőit a Kilmainham börtönben…
A Piazza della Minerva középpontjában Bernini különös elefántszobra áll, hátán az Egyiptomból zsákmányolt obeliszkkel. A téren, a szobor mögött áll a: Santa Maria sopra Minerva. Róma…
Prága (csehül Praha, németül Prag) a Cseh Köztársaság fővárosa, egyben legnagyobb települése. Gyakran hívják „száztornyú városnak”, „arany városnak”, vagy egyszerűen a városok királynőjének. Prága történelmi központját az UNESCO 1992-ben a Világörökség részének nyilvánította…
Egy hónapig be volt zárva a Nyugati pu (2021 július) és Újpesten is megálltak a nemzetközi expresszek, ezt kihasználva elmentem 2 napra Pozsonyba. Azt eddig is tudtam (és láttam is), hogy a szlovákok alaposan elhúztak mellettünk, de az alábbit még én sem tudtam:…
Utazásunkat a Baltikum felé, sok éves érdeklődésünk előzte meg. Ifjúkori emlékeinkből felsejlett, hogy már a Szovjetunió fennállása idején is a három kis balti „állam” más volt, mint a birodalom többi tagországa. Már…
Fedezze fel az elbűvölő Zakynthos szigetét. Magyarországról közvetlen charterjárat indul az Ión-tenger legdélibb szigetére. Alig kétórás repülőút után egy másik dimenzióba kerülhetünk, ami rabul ejti az idelátogatót. Zakynthos a jón-szigetek közül a legrégebbi…
A várban, vár körül kiváló vártúra, várséta tehető. Nagy történelmi időket látott falai között vármúzeumot, szállodát és éttermet rendeztek be. A Tenkes kapitánya c. filmet itt forgatták. A vár első említése 1294-ből maradt fenn. Legrégebbi…
Sziasztok, Gábor vagyok! Miután az idő nagyon jó volt (kissé borult és kb. 28-30 fok az itthoni 40 helyett), úgy döntöttünk, hogy ekkor megyünk tutajozni a Dunajecre az út alatt, egyébként végig sütötte volna a fejünket a nap (ami azért…
Közel öt kilométer hosszú új kerékpárutat avattak 2008. májusában a Kis-Balaton nyugati részén, a Hidvégi-tóként ismert 1-es tárolójának észak-keleti partja mellett. A bicikliút mellett Kis-Balaton Kerékpáros Ház kerékpárkölcsönző, Madárvárta…
Felsőtárkányból a szerintem legszebb magyarországi úton elautókáztunk Lillafüredre. Az előző napi hatalmas viharnak azért voltak nyomai, iszapos, agyagos átfolyások az úton, kidőlt fák, de azt jó volt látni, hogy ettől eltekintve az erdők jó állapotban vannak, zöldek, virulnak…
Antibes (Antibol vagy Antibo) város Délkelet-Franciaországban, Alpes-Maritimes megyében, a francia riviera-n (Cote d’Azur), Cannes és Nice között. Az Antibes-Juan-les-Pins agglomeráció a megye második legnagyobb városa Nizza után. Területén…
Sziasztok, Gábor vagyok! Ezeket a képeket eddig nem tettem fel, mivel elég gyengére sikerültek, még délben is elég sötét volt (bár kinagyítva némileg elfogadhatóak). A Duna csatorna partján már éppen hazafelé tartottunk, amikor megláttuk a tipikusan Hundertwasser stílusú épületet…
Strasbourg (Strassburg „Utak városa”) város Franciaország keleti határán, ahol az Ill folyó a Rajnába torkollik. Az Elzászi régió és Alsó-Rajna megye székhelye, Vogézek és a Jura közötti átjáró keleti kapujában, a Rajna bal partján fekszik…
Grác egy igen fontos létesítményéről még nem írtam, ez a Schloßbergre menő sikló. A sikló szerves egységet alkot a Berglifttel, olyannyira, hogy kombijegyet is lehet venni rájuk (egyikkel fel a hegyre a másikkal le a hegyről)…
Sziasztok, Gábor vagyok! Az unokámat nagyon érdeklik a repülőgépek (a kertünkben is mindig megnézi az elszálló gépeket), ezért elhatároztuk, hogy szombaton elmegyünk megnézni a Ferihegyi Repülőteret, majd a repülő skanzent. A repülőtérnél…
Abu Dhabi (أبو ظبى) a hét emirátus közül a legnagyobb, területe 67 340 km2, mely az egész ország területének 86% -át teszi ki. Fővárosa és egyben az államszövetség fővárosa is Abu Dhabi. Egy 8 km széles és 14,5 km hosszú szigeten építették ki Abu Dhabi városát…
A Királyok völgye Egyiptom középső részén helyezkedik el, ezen a helyen királyok és nagy hatalmú nemesek számára épültek sírok. A vádi két völgyből áll, a keleti, ahol a legtöbb királyi sír található és a nyugati völgyből…
Lugo megérkezéskor a szokásos gallego városképet mutatja, de amint beér az ember a városfalhoz, megváltozik. Önmagában az 1700 éves fal is impozáns, de ami belül van, az már emlékeztet egy szépen, jól megcsinált spanyol városra. Az épületek…
Reggio Puglia, Penisola Salentina - Lecce A római színház építésének az idejét Krisztus előtt 31 - Krisztus után 14 közé becsülik. A színház romjait 1929 - 1938 között tárták fel és mondhatni véletlenszerűen találtak rá egy magánház építésekor…
Karlovy Vary - Karlsbad (D), Carlsbad (Eng) A gyógyforrásairól lett világhíressé ez a város, amelyet még IV. Károly alapított a XIV. század közepén. A legenda szerint akkor fedezte fel ezt a különleges helyet, amikor vadászat közben az egyik kutyája beleesett egy meleg vizű forrásba…
Dublin - a főváros. A műholdas képen remekül látszik a kikötőben horgonyzó piros sétahajó, amivel kellemes perceket szerezhetünk magunknak, ha megyünk vele egy kört…
Sziasztok, Gábor vagyok! Sajnos Budapest felől egyre csökkennek azok a helyek, amit egy nap alatt meg lehet látogatni. A mostani fotó szafarimra csak 3 helyet tudtam felfűzni, ezek közül az egyik legérdekesebb hely ez. Mindjárt három dologgal is büszkélkedik, még…
Az utca mai képe eléggé elüt attól, amit az ír arisztokrata, Luke Gardiner megálmodott. Amikor megvette ezt a földet, parádés házakkal övezett sétányt tervezett. Álma azonban rövid életű volt. A Carlisle…
Ez egy olyan bakancslistás hely volt, amivel kapcsolatban csak titokban reméltem, hogy egyszer meglátogathatom, de most minden összejött. Jó idő is volt és kevesen is voltak. Ez a kastély a legkisebb a II. Lajos bajor király által építtetettek közül és ez az egyetlen, amely életében elkészült…
Santiago de Compostela városa Spanyolországban, Galícia tartományban helyezkedik el, annak fővárosa. Híres katolikus zarándokhelyként ismert. A mai város már a római korban létezett. A Gallíciai provincia legfontosabb kikötője volt. A legenda…
Valamikor Kámon önálló falu volt, ma már Szombathely belterületéhez tartozik. Itt kezdte meg az arborétum kialakítását az 1860-as években Saághy Mihály földbirtokos, a terület gazdája. Abban az időben a Gyöngyös-patak…
Amboise történelmi város Franciaország Indre-et-Loire megyéjében, a Centre régióban. Lakóinak neve 'Amboisiens', 'Amboisiennes'.A Loire folyó két partján fekszik. Kastélya a déli oldalon, egy domb tetején helyezkedik el. Amboise gallo-román eredetű város…
Ez az arany oromzatával tündöklő színház a cseh kultúrális újjászületés jelképe. A Josef Zítek tervezte és jórészt adományokból finanszírozott épület építését 1868-ban kezdték. 1881. augusztus 12.-én, csak néhány nappal a megnyitó előtt azonban tűzvész pusztította el és szinte a porig égett…
Eger (latinul: Agria, németül Erlau, szlovákul Jáger, szerbül Jegar, szlovénül Jagar) Heves megye székhelye, Észak-Magyarország második legnépesebb, és egyik legszebb történelmi városa. Jelentős oktatási és kulturális központ számos világhírű múzeummal és műemlékkel…
Amit a császár megtehet, azt én is megtehetem! - E mondat jegyében épült fel az ország legnagyobb és legfényűzőbb barokk-rokokó kastélya a Fertő-tó nádrengeteggel szegélyezett lápos, vadban gazdag vidékén. A kastélyegyüttes kiépítése és fénykora…
A tatai várat Luxemburgi Zsigmond király építette a 1397-1409 között, talán a Lackfi család korábbi erődítménye helyén. A Zsigmond által emelt négyzetes alaprajzú, négy saroktornyos, belső udvaros várnak ma csak déli szárnya, illetve a többi…
A Tatai vár Tatán az Öreg-tó partján található vízi vár. A várat Luxemburgi Zsigmond király építette 1397-1409 között, a Lackfi család korábbi erődítménye helyén. A Zsigmond által emelt négyzetes alaprajzú, négy saroktornyos, belső udvaros várnak…
Ez maga a gyönyör. Másodszorra voltam itt és megint egy hónapon keresztül tudtam csodálni az érintetlen természetet. Sajnos egyre kevesebb a jéghegy, de nagyon sok állatot láttam. Leopárd fóka, pingvinek, viharmadarak, kardszárnyú delfinek és rengeteg bálna…
Sziasztok, Gábor vagyok! Most Luhačovice-be látogatunk el. A gyógy-kúra helyekről először mindenkinek Karlovy Vary jut eszébe, esetleg Marianske Lazne vagy Frantiskovske Lázne. Ezek valóban nagyon szépek, de Csehország legnyugatibb részén helyezkednek el…
A Kisoldal (Malá Strana) a prágai vár alatti lejtőkön épült és az 1700-as évek óta szinte alig változott. Girbegurba utcáinak labirintusában egymást érik a fényűzően díszített, kertekkel is körülvett barokk paloták és az impozáns templomok…
Sziasztok, Gábor vagyok! Ide viszonylag véletlenül estünk be, mivel eredetileg Prerovban akartuk az ottani kastélyt megnézni. El is jutottunk oda, de a helyszínen kiderült, hogy ott egy Komeniusz emlékkiállítás található, így gyorsan tovább…
Sziasztok, Gábor vagyok! A dunajeci tutajozás után ellátogattunk ide (a panzió háziasszony javasolta, hogy nézzük meg, eredetileg csak a szepesi várat akartuk megnézni). Igazából nincs messze a kolostortól, valamint a felsőzúgói Krátert…
Sziasztok, Gábor vagyok! Elérkeztünk a cseh túra utolsó állomásához, ez Šternberk vára. Erről a helyről nem fogok sokat írni. Maga a kastély a város főterétől nem messze található. Nagyon ősi, az első említés a XIII. századból való. Szokás…
A Vág és Rőce (Revúca) folyók összefolyásánál, az Alacsony-Tátra észekkeleti szélén található város. Előnyös kiindulópont az Alacsony-Tátrába, a Nagy-Fátrába és a Kócsi-hegyekbe (Chočské vrchy). A város történelme a korabronzkorban kezdődött…
A Krk-sziget az Adria legnagyobb szigete, területe 409 km², 38 km hosszú, a legszélesebb pontján pedig 13 km. Legmagasabb pontja az Obsova, 569 méterével. Tengerpartjának a hossza közel 200 km, lakossága 17000 fő körül van, ezzel a legnépesebb…
A Nagyhercegség fővárosa. Ékszer eme parányi országban, de talán Európában is…
A neoreneszánsz Palotaszálló most is gyönyörű. Néha fent látni az elhaladó kisvasutat. A 20 m-es vízesés eltűnt, remélem nem száradt ki végleg. A Szinva patak még csak most olvasztja a jegét. De a Hámori sziklánál már már edzenek a sziklamászók…
A Garda-tó partján az egyik nagyon szép hely. A strand vize 35 fokban is csak 18 fokos és 200 méter mély…
Tegnap beszéltem Ferenccel. Afrika abszolút kulturális váltás. Tiszta, fehér pólóikban, nyakvédős sivatagi fejfedőikben, hatalmas hátizsákjaikkal a helyiek nem szegény vándoroknak, hanem gazdag európai turistáknak vélik őket. Így most fordult…
Sziasztok, Gábor vagyok! Sajnos Siklósról nem tudok sok jót elmondani. A vár kívülről látványos, de látványos a romlása is. Sürgősen tenni kellene valamit az illetékeseknek. Azt hallottam (2011), hogy idén befejeződik egy hatalmas rekonstrukció…
Egy kis lazítás gyanánt leruccantunk hévvel a tengerpartra. Lévén utószezon és hétköznap volt, szerencsére alig lézengtek, de a víz kellemes volt és rengeteg kagylót is gyűjtöttem…